Laughing Jack

Egy nő a kisfiával egy külvárosi házban lakott. Mivel a gyerek elég visszahúzódó volt, nem igazán voltak barátai, viszont nagy volt a képzelőereje, ezért jól eljátszott egyedül is. Egyszer az anyja azt hallotta, hogy valakivel beszélget a kertben, de amikor kiment hozzá, nem volt ott senki a fiún kívül. Amikor eljött az ebédidő, evés közben megkérdezte a gyerektől, hogy kivel beszélt. A kisfiú azt mondta, hogy a férfit Laughing Jacknek hívják, és egy cirkuszban dolgozik bohócként. Az anyja azt hitte, hogy csak egy átlagos képzeletbeli barát, ezért normálisnak címkézte a dolgot. Este a nőnek rémálma volt. Egy elhagyott és groteszk vidámparkban bolyongott. Meghallott egy zenét, ami a cirkuszhoz vonzotta. Bent, a porondon kívül semmi sem volt megvilágítva aztán a zene abbamaradt. Minden lámpa felkapcsolt. Beteg módon megcsonkított gyerekek közeledtek felé, akik aztán megtámadták. Mindeközben pedig röhögést hallott a háttérből.
Másnap kiküldte a gyereket az udvarra játszani, mert aludni szeretett volna. Amint felébredt, kinézett az udvarra, de nem találta a fiút. Elkezdte keresni, majd a ház előtti járdán ülve talált rá. A gyerek kezében egy cukorka volt. A fiú azt mondta, Jack-től kapta. Aznap korán lefeküdtek, de az éjszaka közepén felébredt valami hangos zajra, ezért lement a konyhába ahol a kutyájuk fel volt akasztva a lámpára. Meghallotta, hogy a gyerek sikítozik, ezért felrohant hozzá. Az egész szoba fel volt forgatva és a gyerek az ágyában sírt. Amikor kijöttek a rendőrök azt állították, betörő volt. Másnap a nő előkereste a babamonitort és a szobájukba tette, majd felrakta az éjjeliszekrényre a legnagyobb konyhakésüket. Éjszaka nyögést hallott, aztán azt az álombéli nevetést, ezért felkapta a kést és átrohant a gyerekhez. Először belelépett valami sűrű, meleg dologba, aztán amikor felkapcsolta a villanyt, meglátta a fiút a falon lógva, megcsonkítva, de még életben volt. Odarohant, viszont akkor megjelent mögötte Jack, aki aztán a fiú és a nő közé "lebegett". A nő le akarta szúrni, de Jack füstté vált és a kés a kisfiú szívében állt meg. A rendőrség elvitte a nőt, de persze nem hitték el neki a történteket, így egy tébolydába került, ahol semmi más baja nem volt többé, csak az az egy dolog, hogy folyamatosan hallja azt a vidámparki dalt...


14 megjegyzés:

  1. a zene egész jó, tanultam zongorán :D

    VálaszTörlés
  2. szerintem egy kicsit creepy(mármint a zene)

    VálaszTörlés
  3. Nekem a zene nagyon tetszik. De kifejezetten hátborzongató érzés fog el, valahányszor meghallgatom, mintha már hallottam volna valahol ezt a dallamot...

    VálaszTörlés
  4. Szeretem LJ-t, és persze a humorát! 😂😂😂Egyik kedvenc cp-m!

    VálaszTörlés
  5. Más történetre emlékszem. Vagy csak hülye vagyok megin

    VálaszTörlés
  6. Dont apologize for my behavior if youre offended i dont care starring at me little stare in to the mirror little weird how everybody tells me to play nice everybody judge but looking twice but my body dont bellow to naaa gonna them though and im not gonna change cause you say so. I say fuck you when im feel it cause no one keepin tally i do what i want whit who i like i aint gon conseal it while you talkin all that shit ill be getting mine getting mine

    VálaszTörlés
  7. Ajánlom lófing dzsekknek a Red velvet Russian roulette című kpop zene klipjét.

    VálaszTörlés
  8. Krípi gangszták (feat Orbán Viktor & Mahiana Roszallo)

    VálaszTörlés
  9. ha már vélemény, itt at enyém : Laughing Jack egy egészen más világ, mint pl Jeff. Én nem egészen ilyen történetre emlékszem , én egy Isaac nevű fiúval olvastam róla. HOgy elhagyták és elfelejtették. Ebben a verzióban is tetszik, de az eredeti felülmúlhatatlan. Jack a kedvenc pasztám. Imádom a humorát és a képzelőerejét. AZt hogy elhagyták, nehezen viselte, de túlélte. Jackie igazából nem gonosz, hanem egy elfeledett lélek aki megbosszulja az őt ért sérelmeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hülye... Már bocsánat, de erre a szövegre szavaim nincsenek wow!

      Törlés
  10. Egy nagyfaszú nagy faszú bemászott egy nagyfaszú faszi faszába.

    VálaszTörlés
  11. Hogy hívják a hazug pornóst? Nemigaz!

    VálaszTörlés